Fogadjátok szeretettel az alábbi beszámolót gimis kispajtásomtól, Pálfi Gergőtől, aki egy szuperélménydús marokkói-spanyol körutat nyomott le nemrégiben 🙂
Alapvetően én az a típusú utazó vagyok, aki eléggé pörgeti az utazást, ha már ott van. Ez több ok miatt is lehet, részben, mert nem sok szabadságom van, részben meg, mert túl sok minden érdekel, ezért szinte mindig besűrítek minél több dolog, minél rövidebb időbe (mondjuk legtöbbször a hétköznapjaim is így élem, szóval annyira azért ez nem meglepő).
Viszont a legutóbbi utazásom még az én mércémmel mérve is elég masszív lett. Azért ebben lehet, hogy közrejátszott az is, hogy két év után először hagytam el megint Európát, így a szokásos komfortzónámtól is messzebb kerültem. Ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne írásban is megörökíteni ezeket az emlékeket, amire egy vendégposzt lehetősége kiváló motiváció volt.
Régi tervem volt meglátogatni Marokkót, ezt most úgy sikerült megvalósítani, hogy egy szerdai napon Agadir városába repültem két útitársammal (majdnem egy hétre két olyan baráttal utaztam, akikkel azelőtt még csak egy napra sem, de szerencsére jól sült el a dolog).
Agadirról jó tudni, hogy Marokkó déli részén, az Atlasz hegység vonulataitól és így Marrakeshtől is Délre, az Atlanti-óceán partján található. Gyakorlatilag a sós víz-napfény-döglés triumvirátuson kívül nem sokat tud nyújtani, de egy elég szép napfelkeltét azért meg tudtunk csodálni az óceán parti dombon lévő romerődből (cserébe a víz mondjuk nem volt valami tiszta).
Napfelkelte a város feletti erődből
A napfelkeltét és egy reggeli fürdőzést követően nekiindultunk a bérlős autóval az Atlasz hegységnek. A kaland kedvéért nem az autópályán mentünk Marrakeshbe, hanem először Keletnek tartottunk, majd Északnak ( a https://www.dangerousroads.org/ oldal szerint) híres-hírhedt R203-as úton, amit még a franciák vájtak a hegybe. Átvágtunk a hegységen, illetve ezzel együtt egy 2100 méter magas hágót is megmásztunk. A jó tanácsok szerint két esetben nem célszerű erre jönni, ha sötét van, mert nem látsz semmit, vagy ha esik az eső, mert megindul a hegy. Természetesen amikor felfelé tartottunk és elértük az utolsó kritikus 8 kilométert, ahol korlát már nem nagyon van, illetve aszfalt sem mindig, akkor eleredt az eső.
Felfelé a déli oldalon
Habár a hágóról lefelé az időjárás nem volt valami kegyes velünk, de a táj és az élmény mindenképpen kárpótolt. Majdnem száz kilométeren keresztül ereszkedtünk lefelé egy völgyben, de tényleg rettenetesen hangulatos és szép volt a táj.
Az északi oldal a hágóról nézve
Az esőnek köszönhetően többi vízátfolyás (inkább sárátfolyás) is volt
Gyakorlatilag 100 kilométeren át hasonló táj fogadott minket
Estére értünk Marrakeshbe, szerencsére még világosban, mert mind a parkolás, mind a szállás megtalálása egy külön kaland. Aki először itt találkozik az arab világ vezetési élményével az valószínűleg sikító görcsöt kap (mégpedig azért, mert nem igazán tisztelik a KRESZ szabályokat, a sávokat még véletlenül sem sikerül tartani, sokszor az autópályán sem és az erős gesztikuláció és a mutogatás alap tevékenység). Szerencsére nekem nem ez volt az első ilyen eset, azért épp elég volt a parkolás végére a centizgetésekből.
Ha az óvárosban foglalsz szállást Marrakeshben, akkor annak a megtalálása is egy jó kis kihívás lehet. Nekünk szerencsénk volt, én lementettem egy normális offline térképet, ami mutatta a sikátorokat is, így második vagy harmadik próbálkozásra meg tudtuk találni a riadunkat (hagyományos marokkói ház, ami egy belső udvar köré épült). Viszont, ha nem vagy ennyire szerencsés, akkor valamelyik helyi egy kisebb összegért szívesen megmutatja, hogy merre is van a keresett szállás (mondjuk, ha magadtól tudod, akkor először megpróbál eltéríteni, hogy utána kegyesen segítsen neked, szóval ha magabiztos vagy nyugodtan hajtsd el őket).
Reggeli a tetőn, Marrakesh
Az egész út során végül Marrakesh volt az egyetlen hely, ahol két éjszakát is eltöltöttünk. Szerintem ez jó döntés volt, mert a hosszú utazás miatt első este csak kevés időnk volt a bazárban nézelődni, inkább egy vízipipa után nyugovóra tértünk.
Másnap egy kellemes reggeli után nekiindultunk a városnak. Elég sok mindent megnéztünk közte a Marrakeshi múzeumot, a Bahia Palace-t, a El Badii Palace-t és a Jardin Majorelle-t, melyben egykoron Yves Saint Laurent töltötte a mindennapjait.
Koutoubia Minaret
Palais Bahia egyik udvara a sok közül
Ha vásárolgatni szeretne az ember, itt igazán sok lehetőség van rá (szerintem összességében még az isztambuli bazárnál is nagyobb a marrakeshi, legalábbis így éreztem), de már csak a hangulat miatt is érdemes jó pár órát bandukolással eltölteni. És ha a jó tippek mellé egy pontos térképed vagy egy helyi idegenvezetőd van, akkor jópár hangulatos, eldugott éttermet lehet találni.
A bazár nappal
A második marrakeshi reggelink után Casablanca felé vettük az irányt. Gyakorlatilag végig autópályán haladtunk, ami teljesen jó minőségű volt, és csak Casablancához közeledve kezdett el nagyobb forgalom kialakulni rajta. Fizetni a megszokott francia, lehúzós fizetőkapuknál lehet (a jó dolgokat ugye könnyen eltanulják az emberek).
Casablancában sajnos csak egy dologra jutott időnk, mégpedig Afrika második és egyben Marokkó legnagyobb mecsetének megnézésére, amivel egybeépülve található a világ legnagyobb minaretje is (egyes pletykák szerint mást nem is érdemes megnézni a városban). Viszonylag új épületről van szó, gondolom ezért (és a komolyabb belépőért), a többi helyi, nagyobb mecsettel ellentétben nem muszlimok is látogathatják.
Hassen II mecset
Ezt követően egyből Rabat felé vettük az irányt. Este még jutott egy kis időnk a bazár megnézésére, egy vacsorára és egy tengerparti sétára a vár körül. Mivel a tenger és az óváros (Rabatban a bazár kivételesen nem a legöregebb városrészben van) még sötétben is jól nézett ki, ezért másnap reggel is visszatértünk. Nem kellett csalódnunk, nappal még jobb volt a látvány.
Az óváros kintről
Az óváros tipikus házainak egyike
Mivel este öt körül már a tangeri reptéren kellett leadni a bérelt autót, ezért siettünk is tovább Észak felé. Sajnos ez a sietség egy kicsit túl jól is sikerült. Habár Marokkóban elég szabadosan értelmezi a közlekedő tömeg nagy része a szabályokat (az egyik legveszélyesebb ország közúti közlekedés szempontjából a világon), azért ha a rendőrök rajtakapnak, szívesen büntetnek. Egy stop tábla figyelmen kívül hagyása miatt, még Rabaton belül sikerült is 400 dirhamos (kb. 12 ezer forintos) büntetést összeszedni. Egy kicsit azért vigasztalt, hogy nem teljesen én voltam a lúzer, mert gyakorlatilag az utánunk jövő összes helyit is megbüntették.
A büntetés ellenére időben Tangerbe értünk, ezért még a kocsival körbe tudtunk nézni a várostól Észak-Nyugatra és Nyugatra lévő tengerparti szakaszokon. Így találtunk is egy elég szép és tiszta homokos tengerparti szakaszt, bár fürdeni sajnos már nem maradt időnk.
Tangertől nyugatra egy zöldebb partszakasz
Miután leadtuk a kocsit a reptéren, taxival mentünk a belvárosba, a szállásunkhoz. A leadást azért hívhatjuk költői túlzásnak, mivel igazából senki nem volt az autóbérlős pultban, ezért egy kis telefonálgatás kezdődött. Sikerült is elérni az úriembert, akinek ott kellett volna lennie, ő tudta is, hogy kik vagyunk, és honnan hozzuk az autót, sőt azt is tudta, hogy öt órakor érkezünk. Azt azonban már nem sikerült a napi ügyeivel összehangolnia, hogy ötre ő is ott legyen, úgyhogy a kulcsot és a papírokat egyszerűen a pultban kellett hagyni.
Tanger már sokkal jobban hasonlított egy európai városra, mint az eddigiek. Egy gyors városnézés és vacsora után pihenni indultunk.
Még otthonról a másnap első reggeli kompra vettünk jegyet, hogy minél több időnk legyen Gibraltár megnézésére. A hajó nyolc órakor indult volna, azonban a határellenőrzés nem ment valami nagy sebességgel. Amikor már látszott, hogy itt bizony késés lesz, akkor a marokkói határőrök olyan tempóra kapcsoltak, amit szerintem bármely nyugati kollégájuk megirigyelt volna. Így végül egy egészen elfogadható fél órás késéssel sikerült elindulni.
Jobbról-balra: Afrika, a Gibraltári szoros, Európa, Tarifa kikötője, a kompunk
Spanyolországba, Tarifa városába érkeztünk (az ország legdélebbi pontja), ahol egy sörrel kiegészített reggelivel kezdtük a város bevételét. Majd annak ellenére, hogy egy nagyon hangulatos településről van szó, Gibraltár felé vettük az irányt. Elég nagy szerencsénk volt, mert ahogy kiértünk a busz-pályaudvarra, egyből jött egy busz, ami közvetlenül Gibraltár melletti spanyol város, La Línea de la Concepción-ba vitt minket. Mivel a szállásunk is itt volt, ezért gyorsan le is tudtuk a becsekkolást, egy gyors bolt és strandolás után már készen is álltunk a következő határátlépésre.
Gibraltár még a spanyol oldalról, a strand mellől
Mivel a szálláson volt bringa bérlési lehetőség, ezért ezt ki is használtuk, és biciklivel mentünk át Gibraltárba. Egyből a gibraltári szikla tetejére felvivő cable car felé vettük az irányt, és végül jó két órát töltöttünk a hegy tetején. Gyönyörű kilátás és sok majom fogadott minket. Megnéztük egy repülő felszállást arról a kifutó pályáról, amin egy 20 perccel korábban még mi magunk bicikliztünk át, majd kirándultunk egyet a hegygerincen.
Miután lejöttünk a felvonóval, még elterkerünk a félsziget végébe, majd az óvárosban ettünk egy a helyi spanyol kajákhoz képest trashnek nevezhető fish and chipset. Végül a napot egy-két spanyol sör társaságában zártuk a szállásunkon.
A “paripám”
Utolsó napunkon Malaga felé vettük az irányt, egy kellemes három órás buszút végén dél környékén érkeztünk meg. Így még egy ebéd, egy gyors városnézés és egy strandolás is belefért. Majd kora este elindultunk a reptérre. Természetesen késett a gépünk, de ezt az apróságot már észre sem vettük egy ilyen hét után 😀
Szokásos turista lefoglaló a tengerparton
Hogy valami tanulsággal, illetve jó tanáccsal is zárjam a történetet – szerintem Marokkó nagyon jó lehetőség, ha egy kicsit másra vágysz a szokásos nyugati típusú utazásnál. Persze megvannak a maga buktatói. Minden esetben számítani kell arra, hogy nem úgy fognak történni a dolgok, ahogy azt előre megbeszéltétek, vagy olvastad (pl. nálunk egyik szállás esetében sem volt ingyenes parkoló, pedig mindegyik ígért ilyet), illetve szinte mindig felmerül még egy kis extra költség. Ennek ellenére szerintem nagyon jó kaland, és eléggé más világ, mint amihez hozzá vagyunk szokva. És ha az ember figyelmes és nem megy bele egyértelműen hülyeségnek tűnő ötletekbe és helyzetekbe (pl. vaksötét sikátorok látogatása éjszaka a marrakeshi bazárban), akkor nem is nagyok a kockázatok.
