Az idei nyaram egyik kiemelkedő élményét jelentette egy rövid, de szuperemlékezetes út Szlovéniába. Ahogy egy korábbi posztban, Varsóval kapcsolatban említettem, mikor az elmúlt évek során volt pénzem és időm is utazgatásra, akkor első körben mindig távoli és egzotikus helyekre vágytam, és valahogy ezekről az utakról visszatérve sokkal inkább igényem lett arra, hogy felfedezzem jobban Magyarországot, és a környékbeli országokat is. Szlovéniában eddig csak átutazóban jártam, mikor egyszer vonattal mentünk tesómékkal Velencébe, de idén volt először alkalmam tényleg látni is valamit az országból. És ahogy itt mellettem a britek mondanák (épp itt Angliában, az irodából blogolok, huhuhu), „boy oh boy!!” – amit láttam, az egy csoda volt!!!
Ljubljana
Először is, vettünk egy buszjegyet Budapestről Szlovénia fővárosába, Ljubljanába. Aztán az Orangeways indulás előtt 1 nappal irt, hogy bocsi, de csak Zágrábig megy a busz, „technikai okokból”. Na ezen azért kicsit felkúrtuk magunkat elcsodálkoztunk, hogy mégis milyen technikai ok az, amit már előre tudnak, és ami miatt Budapest és Zágráb közt gond nélkül közlekedik a busz, de azt a plusz szakaszt Zágráb és Ljubljana közt már nem tudja megtenni?! Gondolom, a legtöbben Zágrábig vettek jegyet és kevés utassal nem akarták megtenni az út maradék részét, de ez azért nagyon nem profi. De mindegy, Zágrábból Ljubljanába azért nem egy őrületes manőver eljutni, vettünk jegyet egy másik busztársaság járatára a helyszínen, és délutánra már a szlovén fővárosban hesszoltunk.
Ljubljana szerintem főváros létére inkább egy nagyon édes kisváros benyomását kelti. A belváros icipici, komótos tempóban is pár óra alatt bejárható, persze érdemes lazára fogni és nem sietni, szuper hangulatos kis éttermek és kávézók vannak mindenhol, a várba is fel lehet menni, keresztül-kasul bejárni az egészet, átsétálni az összes cuki hídon, megkóstolni az összes létező ízt a Cacao nevű fagyizóban – elmondanám, ÉLETEM egyik legfinomabb (mármint tényleg legfinomabb, nem csak cukormentes standardban) fagylaltját ettem itt -, de mindezzel együtt tényleg annyira pici részt ölel fel a belváros, hogy fél, vagy tényleg halállazára fogva is, egy nap alatt felfedezhető. De mindezzel együtt nem becsmérlésnek szánom ezt az egészet, sőt!! Tényleg szupercuki városka, és senkinek nem tanácsolnám, hogy útban a szép természeti helyek felé kihagyja Ljubljanát – csak méretéből adódóan gyorsan bejárható 🙂
Bledi tó
Mára Szlovénia legfőbb turisztikai látványossága lett a bledi tó, ami nagyon könnyen megközelíthető Ljubljanából, megy több busz, szezonban a hét minden napján, több időpontban is. Igazából maga a tó körbesétálható rövid időn belül, úgyhogy akár minden szögből megcsodálhatod pár óra alatt és este már indulhatsz is vissza Ljubljanába vagy tovább egy következő úticél felé, de én azt javasolnám, szánj rá legalább egy estét, hogy valahol a tó partján megszállj, lásd a tavat több napszakban, én talán életem legszebb naplementéjét láttam itt, de napkeltekor és napközben is annyira más hangulatai vannak az egésznek, hogy érdemes kicsit több időt szánni rá. Azonkívül a túrázástól, biciklizéstől kezdve, a tavon való csónakázáson és paddle boardingon keresztül annyi mindent lehet csinálni a környéken, hogy tényleg nem érdemes túl rohanósra venni, hogy csak „kipipáld” a bakancslistádról ezt a kis szegletét a világnak.
Persze még csodaszép helyek vannak Szlovéniában, a szintén népszerű Bohinj, a csodás Alpok, rengeteg dolog vár felfedezésre, nekünk most egy hosszú hétvége alatt ennyi fért bele (a buszozással, utazgatással együtt 3.5 napos program volt, persze kocsival kényelmesebb és gyorsabb lehet). A végére pedig jöjjön néhány fotó, és mindenkit csak biztatni tudok, hogy utazzon ebbe a csodás kis országba, nagyon relaxáló, a bledi tónak például az utóbbi években való felkapottsága ellenére sem volt olyan érzete, hogy harcolnod kell a turisták ezreivel a tökéletes fotókért, egymást a tóba lökdösve, vagy ilyesmi. Végig nagyon kellemes, igazi kikapcsolós laza feelingje volt az egész útnak, az egész helynek. Imádtam!!
Jártál már Szlovéniában? Neked mi volt a legnagyobb élmény?
Amikor én voltam Bledben ezen a nyáron, kicsit más volt a helyzet, akkora tömeg volt, hogy kicsit már zavart, és jó sok kínai természetesen. Nekem jobban tetszett a Bohinj-tó, egyrészt nem volt annyi ember, és a látvány is jobban megfogott. Igaz abban nem lehet úszni, mert nagyon hideg, míg a Bledi-tóban azért jó időben simán lehet úszni. Nekem nagyon tetszett még Kobarid és Pirán is az országban, én midnenkinek csak ajánlani tudom Szlovéniát! 🙂
Juhuuu orulok, hogy nektek is nagy elmeny volt, Piran nekem is bakancslistan van mar, egy kovetkezo utra tartogatom 😉
Uhúúú, mi itt voltunk nyaralni júliusban, és engem is meglepett, mennyire hangulatos város Ljubljana, és milyen zöld és békés! Azóta mindenkinek Szlovéniát ajánlom úticélként. Ljubljanán kívül Bledben és Piranban is jártunk, a blogomon is írtam róla – itt megtalálod őket, ha érdekel: http://kittenish.hu/tag/szlovenia/
Bármikor gondolkodás nélkül visszalátogatnék, imádtam!
Uuuuuristen de csodaszepek a fotoid!!!! Teljesen odavagyok!!!!!!!! <3
Tavaly nyár végén utaztam Szlovéniába egy kisebb körutazásra. Jártam a Bledi tónál, kirándultam a Vintgar szurdokban, strandoltam két hangulatos kis tengerparti városban (Piran és Portoroz), a kedvencem pedig a Bohinji tó volt. Gyönyörű ország, imádtam!