Balkán körút – útiterv

A 2017-es év eddigi talán legkiemelkedőbb élményét számomra nem valami hatalmas, egzotikus út jelentette, hanem kérlek szépen, a tavaszi balkánkörutam. Nem szeretném megmondani a tutit, mert nyilván rengeteg része van ennek a régiónak, amiket nem sikerült egyetlen út alatt felfedeznem, de bemutatom az én útitervemet, a számomra legkiemelkedőbb élményekkel, hátha néhány dologhoz Neked is kedved támad 🙂

Első nap – utazás Tiranába. Először is az albán fővárosba repültem, a Wizz Air vadiúj útvonalán (konkrétan az első járaton ültem, ami a két város között ment, jól le is spriccelték a gépünket két oldalól vízsugárral érkezéskor). Érkezés után Tiranában sétálgattam órákon át, és bár a városnak nincs valami sok, világhíres wow-kategóriás látnivalója, de a belvárosnak szerintem valami szuper hangulata volt. Annyi fa, növény, zöld, mindenütt, annyi klassz étterem, bár, satöbbi, nagyon tetszett. Csak úgy lődörögtem itt, minden különösebb cél vagy nevezetességről nevezetességre rohangálás nélkül, és nagyon bejött a hangulat.

Második nap – kirándulás Beratba. Egy privát idegenvezetős út keretében jutottam el Beratba, az “1001 ablak városába”, ami amúgy életem talán legjobb ilyen, befizetett kirándulós programja volt. A vezetőm szuperül beszélt angolul, óriási riszpekt, hogy mennyi mindent tudott és mennyire érdekesen tudott mindenről beszélni, és csodálatos volt kicsit a vidéki Albánia életébe is betekinteni, miközben egy csomót tanultam az ország történelméről és kultúrájáról. Ha Albániában jársz, akkor Beratot szerintem semmiképp se hagyd ki!

Harmadik nap – utazás Montenegróba. Naponta több busz is közlekedik Tirana és Montenegró több, turisztikailag fontos városa között. Én Kotorban foglaltam szállást, de a busz megállt a fővárosban, Podgoricában, és a népszerű tengerparti városkában, Budvában is. Kotor, mint település, egy picike hely, egy-két óra sétával bejárható az egész, de maga a kotori öböl annyi látnivalót, cuki kis települést, gyönyörű túralehetőségeket, ezernyi felfedeznivalót kínál, hogy hetekig el lehetne itt lenni. Az első estémen felmásztam a kotori erődhöz, ami teljesen ingyenes amúgy (elvileg olyan 45 perc mászás, hát nekem ez mondjuk több, mint egy óra volt, mert menet közben kicsit leesett a cukrom és meg kellett állnom), és olyan kilátást nyújt az öböllel, hegyekkel, és Kotor épületeivel a szemed előtt, aminél én nem sok szebbet láttam életem során (lsd. a lenti fotón).

Negyedik nap – reggel először is elbuszoztam Sveti Stefanba, ami a cikk borítóképén látható. Én szeretek mindennek előre utánanézni, és ha lehet, online foglalni jegyeket, de hát úgy tapasztaltam, ebben a térségben ez sokszor nem lehetséges, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének buszok bizonyos települések között, csak nem mindenre lehet online jegyet foglalni. Kérj egy buszmenetrendet a pályaudvaron és mehet a menet. Sveti Stefanban amúgy az Olive nevű étteremben ebédeltem, amit csak ajánlani tudok. Ezután átbuszoztam Budvába, itt is lógtam néhány órát (hangulatos tengerparti városka, a térségben talán ez a legnépszerűbb hely a turisták körében), majd a délután során visszatértem a kotori öbölbe, ahol ezúttal a cuki kis Perast nevű településre mentem lődörögni, egy gimis barátnőm tanácsára. Hát Perast is egy felejthetetlenül gyönyörű élmény lett, úgyhogy mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Ötödik nap – bár Montenegróból bőven nem volt elég ennyi, de reggel fogtam magam, és átbuszoztam Dubrovnikba, Horvátországba. Dubrovnikot kell talán legkevésbé bemutatni bárkinek is, és valóban érezhető volt, hogy itt aztán jóval nagyobb a tömeg, mint az út korábbi részein bárhol. A régi városfalon végigsétálni iszonyú jó élmény volt, meg csak úgy ténferegni órákon keresztül az óvárosban, aztán ellötyögtem az itteni szállásomra, ami az óvárostól elég messze volt, de emiatt egy kicsit más részét is láttam legalább a városnak. A tengerparton vacsiztam és boroztam és a csodás naplementén flesseltem.

Hatodik nap – korán indultam elcsípni a buszt, ami Mostarba, Boszniába vitt. Útközben először egy kis, Pocitelj nevű településen álltunk meg (lsd. fenti kép), ahol volt elég idő felsétálni a domb tetejére, onnan lőttem ezt a fotót például, aztán “bűnözésként” vettem epret egy helyi eperárus nénitől (a gyümölcscukorral is óvatosan kell bánnom a cukorbetegség miatt, de ennyi belefért és isteni volt, ha erre jártok, toljátok ti is a helyi friss gyümiket!!). Aztán következett maga Mostar, amit szerintem Csontváry híres képe után magyar olvasóknak nem nagyon kell bemutatni, amúgy a híres híd persze az egyik fő látványosság, de azon kívül is valami ritka-hangulatos városkáról van szó, szintén óriási élmény volt. Ezután bevágtam magam egy taxiba és kirobogtam a Mostartól kb. 15 percre lévő Blagaj nevű településre, ahol a Dervis ház a legismertebb látnivaló, és már hosszú ideje rá voltam kattanva, hogy ide végre beléphessek. Íme egy fotó, amit kívülről lőttem az épületről:

Este amúgy visszautaztam Dubrovnikba, de utólag belegondolva az lett volna a legjobb, ha itt is eltöltök egy éjszakát, és láthatom például naplementekor Mostart és a hidat, de így is csodás volt ez az egynapos kirándulás.

Hetedik nap – Dubrovnik és Podgorica. Szóval reggel felkeltem Dubrovnikban, és itt töltöttem még egy fél napot, bóklásztam megint az óvárosban, aztán szintén az óvárosban ebédeltem egy jót, majd indultam a buszpályaudvar felé, mert a busz, amit kinéztem, délután 3-kor indult vissza Montenegróba. Amúgy az eredeti tervem az volt, hogy Dubrovnikból Sibenikbe megyek majd, hogy megnézzem a Krka nemzeti parkot, majd onnan a plitvicei tavak felé veszem az irányt, és onnan zágrábi átszállással busszal haza Budapestre, szóval ez is egy járható út ha több időd van, de végül is az egyik legjobb barátnőmmel megbeszéltük, hogy ezeket a horvát nemzeti parkokat inkább majd nyáron együtt, egy autós roadtrip keretében látogatjuk meg, úgyhogy most fogtam magam, és visszabuszoztam Montenegróba, méghozzá a fővárosba, Podgoricába. Ez a buszút a naplementében a montenegrói parton, hát ez is az egyik legemlékezetesebb látvány marad, amiben valaha részem volt. Viszonylag késő este értem a podgoricai szállásra, úgyhogy ott már aznap nem jutott nagy felfedezősdire idő.

Nyolcadik nap – délelőtt egy kicsit nézelődtem a városban, de az út ezen pontján már eléggé elfáradtam és délután befizettem magam egy masszázsra a hotelben meg olvasgattam meg ilyesmik, és aztán az esti Podgorica-Budapest WizzAir járattal reppentem is haza (ami szintén valami szuperolcsó deal volt).

Szóval így nézett ki a programom, a meglátogatott helyekről most szándékosan csak 1-1 mondatokat írtam és nem szupermély ismertetőket, még szeretnék az egyes országokról és városkákról külön, részletesebben is mesélni a későbbiekben, de kb. így nézett ki a balkán-körutam körvonalakban. Tényleg olyan szépségű helyeken jártam, hogy le voltam döbbenve, miért csak a fél világ beutazása után jutok el ilyen hihetetlen, és amúgy Magyarországhoz tök közeli helyekre, szóval nagyon ajánlom mindenki másnak is ezt a régiót felfedezésre – történelem, kultúra és csevapcsicsa minden sarkon!!!!